Bemutatkozás
Tisztelt Érdeklődő!
Ügyvédet választani sokszor nem egyszerű feladat. Az ember jellemzően akkor keres jogi segítséget, amikor már kialakult egy probléma, döntést kell hoznia, vagy olyan helyzetbe került, amelynek jogi következményeit nehéz előre felmérni.
Ügyvédként fontosnak tartom, hogy aki hozzám fordul, ne csak jogi választ kapjon, hanem pontosan értse azt is, milyen lehetőségei vannak, milyen kockázatokkal kell számolnia, és melyik megoldás szolgálhatja leginkább az érdekeit. Minden ügyet annak egyedi körülményei alapján vizsgálok, különös figyelmet fordítva a tényekre, a rendelkezésre álló iratokra és bizonyítékokra.
Szakmai pályám egy részét a rendőrségen, jogi és bűnügyi területen töltöttem. Az ott szerzett tapasztalat a mai napig meghatározza a jogi gondolkodásomat: egy ügy megítélésénél a jogszabályok mellett a tények, a bizonyítékok és az eljárási összefüggések pontos vizsgálatát is kiemelten fontosnak tartom.
A rendőrségen szerzett szakmai tapasztalatomra is építve vállalom a hivatásos állomány tagjainak szolgálati jogviszonyával összefüggő ügyeit, így különösen fegyelmi ügyekben és szolgálati panaszokkal kapcsolatos eljárásokban nyújtok jogi segítséget és képviseletet.
Az oldalon feltüntetett további ügytípusok mellett ezért a közszolgálati közigazgatási perekben is vállalok jogi képviseletet.
Ha ügyvédet keres, érdemes már az első megbeszélés során arra is figyelnie, hogy érthető választ kap-e a kérdéseire, világossá válnak-e az ügy lehetőségei és kockázatai, valamint kialakul-e az a szakmai együttműködés, amelyre egy hosszabb eljárás során is lehet építeni.
Ha jogi kérdésével hozzám fordul, elsőként azt vizsgáljuk meg, hol tart jelenleg az ügye, milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésére, és mi lehet az Ön számára célszerű következő lépés.